JALEBI Music News Flash! We are very happy to announce more good news! We are still #1 Number One on the Indiependence Music “Top Ten Artists (World)” Chart!!!  

We are also very grateful to our fans for helping to keep one of our most popular songs  “Jaya Radhe (The Girl Has Got It All)” at the #1 Number One at Indiependence Music on the “Top Ten Songs (World) Chart!  Thanks a million! J

To see our #1 chart positions just click on the “All Genres” menus and find the category “World” in alphabetical order on the “Top Ten Artists” Chart  and do the same for the “Top Ten Songs”! Chart. Thank you!

Please click on the link here below to see our web page and the classification charts on the left hand side of the web page!

http://www.indiependencemusic.net/artistPage.php?artistId=3463

JALEBI Music would like to take this moment to once again thank all of our friends and fans from around the world who have never stopped showing how much they like and appreciate our music! We have been truly blessed! May Sri Krsna shower all of you with transcendental blessings, too! :))  Keep on spreading the word and the transcendental love vibrations! Hare Krsna! Hariiiiibol!


***JALEBI Music band members:

-Shirley Marie Bradby aka MiraBai Devi Dasi (lead singer, vocals and lyrics)

-Ramananda Roy Das (bass guitar and other instruments)

-Yasoda Nandana Das (guitar, musical composition, and various instruments)

Austin, TX
August 13, 2013

The world music fusion group Atlas Maior will travel to Istanbul, Turkey September 9-22nd, 2013 to perform and study traditional and contemporary Turkish music. In addition to performing at a variety of venues in the city, Atlas Maior will be learning performance practices from Istanbul musicians, and analyzing applications of Turkish makam music theory. Atlas Maior is taking their project to Indiegogo to seek support for costs of the tour: http://igg.me/at/atlasmaior

Atlas Maior maps diverse musical traditions by placing Middle Eastern, American Jazz, and Latin American musical idioms in dialogue with one another. Diverse in sonic textures and musical styles, this emergent Austin world fusion group highlights a variety of musical traditions while balancing intimate moments of sincerity with powerful cinematic melodies and incendiary rhythmic grooves. The group is an integral piece of the emerging and vibrant world, traditional and international live music scene in Austin, TX, and is actively performing in Central Texas, San Antonio, and Houston. Atlas Maior’s music is a medley of both soulful and driving melodies played by Charlie Lockwood on the ‘ud (Middle Eastern lute), Joshua Thomson on alto saxophone, and joined by drummer and percussionist Theodore Camat. This sound has brought the band recognition on KUTX 98.9FM’s “Austin Music Minute”, World Beat Online (WOBEON), The Austin Chronicle and Qué Pasó Paisano! Magazine. The group’s 2012 Four Shades album has received radio play on Austin’s KUTX 98.9FM, KVRX 91.7FM, KRTU 91.7FM San Antonio, KCSZ Santa Cruz, CA, and WEMU 89.1FM Ypsilanti, MI.

According to Atlas Maior’s Charlie Lockwood, “This tour provides an opportunity to promote intercultural musical education, dialogue, exchange, and further develop music industry relations between the U.S. and Turkey. Austin, Texas and Istanbul are centers of artistic creation and musical activity, and we’d like to help highlight this commonality. We would be honored to serve as cultural ambassadors on this trip”. The group is finalizing performance dates with a variety of music venues in Istanbul, including Kaset Bistro, Babylon, The Jazz Café, and Arka Oda, is receiving housing from the American Research Institute in Istanbul Hostel, and has confirmed music lessons with musicians from the Istanbul Technical University Turkish Music State Conservatory, 'ud master Necati Çelik, multi-instrumentalist Sinan Erdemsel, violinist Husnu Tuzsuz, clarinetist Ramazan Sesler, and ney player Eymen Gurtun. Atlas Maior will be working with these well-respected musicians to establish collaborative performance opportunities while in Istanbul.

The group invites further assistance with booking performances in Istanbul, providing cultural and educational opportunities, and communicating with Turkish music ensembles, music venues, and research centers. Current sponsors of this tour include: The American Research Institute in Turkey, Texas Folklife, Turkish Raindrop House of Austin, MetaHara Productions, La Mancha Graphics, TexStyles Designer Fabric Showroom, and Blue Moon Apparel Manufacturing Services.

Atlas Maior’s Indiegogo campaign aims to reach a fundraising goal of $2,500. To follow their project, find them on Twitter (@atlasmaior) and Facebook and spread the word to your social media networks. Consider donating as little as $10 to help make their tour a success. If you decide to donate, you will be among those receiving some special Indiegogo perks from the group’s journey to Istanbul.

For more information, promo requests, or set up an interview, please contact: 
Joshua Thomson, Silver Phantom Booking 
(313)258-0378 
booking.atlasmaior(at)gmail(dot)com

Indiegogo Campaign: http://igg.me/at/atlasmaior 
http://www.facebook.com/atlasmaior 
http://atlasmaior.wordpress.com

Charlie Lockwood studied Ethnomusicology (M.A.) at the University of California, Santa Barbara, where he played the ‘ud (Arab short-necked fretless lute) in the UCSB Middle East Ensemble, directed by Dr. Scott Marcus, one of the foremost scholars of the Arab maqamat system. In July 2010, Charlie traveled to Cairo, Egypt with the UCSB Middle East Ensemble to play a series of concerts at the Cairo Opera House. He currently serves as Development & Program Associate for Texas Folklife, the National Endowment for the Arts designated Folk & Traditional Arts organization for the state of Texas, and teaches ‘ud at the University of Texas at Austin. Joshua Thomson. a native of Detroit, Michigan, has performed, and studied music in The U.S., Canada, Dominican Republic, and Spain. Studying sociology (B.A.) at the University of Michigan, Thomson conducted field research in the Domincan Republic in 2005. While in Detroit, Thomson co-lead jazz fusion groups Aashram and Timecube. Thomson founded the jazz group Silver Phantom Quartet and co-founded Atlas Maior in Austin, TX in 2009. Thomson has collaborated with a variety of national and international musicians, including Boubacar Diebate (Senegal), Guillermo Anderson (Honduras), Marco Minnemann (Germany), Victor Murillo (Ecuador), and Joe Deninzon (New York). Theodore “Hollywood” Camat, brings his extensive experience in classical, jazz, funk and Afro-Brazilian percussion to the group and adapts traditional Middle Eastern rhythms to drumset. Camat is a full-time drum instructor at Capital Music Center and The Oak Hill Drum Studio, and student of the “Samba do Malandro” dance style. He emphasizes a vibe that is engaging, danceable, and thus, widely accessible to both new and experienced listeners of Eastern and Western culture.

The group’s international performance experience, emphasis on education and intercultural musical collaboration leaves them uniquely positioned to serve as cultural ambassadors in Istanbul, Turkey.

Atlas Maior Band Photo 

With the pantheon of world music divas including powerful singers like Angelique Kidjo, Cesaria Evora and Lila Downs, you can imagine how some might stick with the tried and true and miss out on up-and-comers. But we’re not going to let that happen.

Here are five singers less known and recorded than the aforementioned divas. Let us know what you think of these five emerging artists — and, for that matter, if you know of other rising stars to watch.

Niasony Okomo, La Yegros, Anelis Assumpção, Aline Morales, Cucu Diamantes [...]

View full article: http://music.cbc.ca/#/blogs/2013/8/5-new-female-world-music-singers-you-should-hear

"TROITSA" took part in many big world-music festivals.
This list is incomplete:

Bosnia & Herzegovina
“SARAEVSKA ZIMA” Festival — (03.1999)
“JAZZ&MUSIC” Festival — Zelenkovac, Mrkonic Grad, (08.2000, 07.2003)

Hungary
“MATAV KALAKA” FOLK Festival — Miscolc, (03.1999, 07.2000, 07.2003)
“SZIGET” (Folk-es vilagzene & Petofi Csarnok Folkszinpad) Festival — Budapest, (08.1999, 08.2002, 08.2003)
“A ZENE UNEPE” Festival — Budapest, (06.2005)

Malaysia
“RAINFOREST WORLD MUSIC” Festival — Island Borneo, Kuching, (07.2002) photo

Moldova
“ETHNO-JAZZ-TRIO” Festival — Chisinau, (09.2002)

Estonia
“MAA ja ILM” Festival — Tartu, (03.2003)
“VILJANDI PАRIMUSMUUSIKA” Folk-Music Festival — Viljandi, (07.2004)

Another nice surprise at the beginning of the new year: The just-released Nasina clip has now been chosen on one of the most important and biggest world music portals to the new number 1 in the Top Ten Video of January. A dubbing of our English neighbors even before the release of the debut album: Worldmusic.net

7 days left to vote!

Two of my albums are up for the Songlines World Music Awards 2014 under both Best Cross Cultural Collaboration and also Best Band.

The albums are Tiga Tej Tibs (released in Sept, latest review attached for info) and also a live concert album called Live and Raw.

Any votes really help as I am always up against major labels with huge marketing campaigns so it is hard as a small independent to break through.

The voting link is below.

I suggest voting for Tiga Tej Tibs on both as it is more world music based than the live album. If you vote you are entered into a raffle to win tickets to Womad Festival etc 

http://www.songlines.co.uk/phpQ/fillsurvey.php?sid=16

For best newcomer and best artist I will leave it up to you or go for any you like the look of! 

Shout if you want a download after voting :)

Many thanks
Dan

Recalling Celina da Piedade's presence on the last edition of FMM- World Music Festival (Sines, Portugal) with the song "Calimero e a Pêra Verde".

https://www.youtube.com/watch?v=2_f_MDCzRGg

full concert

https://www.youtube.com/watch?v=wr_aLp9UzZw

Migala, an Italian band that mixes South Italian traditions with Afro-Mediterranian, Irish Folk, Latin & Balkan music. After overwhelming support from their voters, Migala will feature on a forthcoming project with World Music Network and will receive press coverage in Songlines.

Originally, Migala is the name to a type of tarantula, after which the well known Italian Folk dance Tarantella is named. It is also linked to the famous singer &tamburello player from Salento, Pino Zimba (pseudonym Guiseppe Mighali), who died in 2008.

That same year, the group was founded by musicology students Davide Roberto & Emilio Quagliery in Rome. Although they intended to reinterpret the traditional folk music of Southern Italy, they slowly shifted towards a style also incorporated other world music. By doing so, they are able to make the most out of the different musical backgrounds of the band members, which inspires their creativity and results in their own, unique style. Migala tries to be a bridge between different musical traditions, to express a “Culture of Peace”. 

http://www.worldmusic.net/battle/news/2014-04-16/battle-of-the-bands-winner-migala/

Progetto Migala vince la “Battle Of The Bands”

Contest indetto dalla World Music Network nel Regno Unito

Dalla Puglia all’Inghilterra spinti dal fuoco della passione multietnica. È il world ‘n folk dei Migala a vincere la Battle Of The Bands indetta dall'etichetta discografica World Music Network nel Regno Unito conquistando cosi un prezioso spazio di visibilita' sulla prestigiosa rivista di World Music "Songlines".

Progetto Migala, band che propone dal 2008 sonorità legate all'immenso patrimonio tradizionale del Sud Italia e della World Music, vince il contest “Battle of The Bands”. Il gruppo - diretto da Davide Roberto ed Emilio Quaglieri – si aggiudica il primo posto in questa competizione, indetta via web dall'importante etichetta discografica “World Music Network” nel Regno Unito. Ogni due mesi – tramite il loro portale – numerose band internazionali dedite alla World Music promuovono un brano inedito legato a tale genere musicale e si sfidano per vincere tramite l'aiuto dei fan e ascoltatori che votano e commentano – on line - le singole composizioni degli artisti sfidanti. Scopo del contest, è quello di aggiudicarsi uno spazio editoriale su Songlines Magazine, che è una delle più importanti riviste al mondo dedicate alla World Music. Inoltre, il brano e la band o artista vincitrice entrano a far parte dei futuri progetti discografici curati dalla World Music Network. La particolarità di questa etichetta discografica – fondata nel 1994 da Phil Stanton e Sandra Alayón-Stanton – è quella di essere tra le più conclamate nel genere World Music e di avere un vasto accesso sul proprio sito web (www.worldmusic.net), in quanto capace di proporre nuovi talenti e guide musicali circa le sonorità etniche appartenenti alle più svariate tradizioni musicali presenti in ogni latitudine e longitudine del nostro pianeta.

Progetto Migala vince questa “sfida” - accanto a validissime band da ogni angolo del mondo – con il brano “Rotta a Levante Suite” presente nel suo primo cd ufficiale “World 'n' Folk Music” uscito nel Febbraio del 2014, e che già ha avuto buoni riscontri nelle recensioni di Daniele Cestellini (per BlogFoolk) e Andrea Belmonte (per MusicalNews), descrivendoli come: “cinque ottimi interpreti, ricercatori ancor prima che musicisti, della ricca tradizione musicale italiana di cui si fanno portavoce, con un'apertura verso il contemporaneo da premiare.”

Il brano rappresenta – a detta della band - un vero e proprio viaggio e percorso, delineando una dimensione del "cammino in musica", che permette l'incontro in uno "spazio neutrale", dove culture musicalmente distanti si abbracciano, travalicando confini, muri e barriere mentali. La World Music è questo per la band Progetto Migala. Cercare un punto di contatto tra culture musicali, apparentemente distanti. “La storia – afferma Davide Roberto - insegna quanto 'nulla si crea, nulla si distrugge, tutto si trasforma'. Ogni percorso culturale umano è frutto del contatto tra intelligenze provenienti da paesi lontani e legati dalle vie del mare, del cotone, degli scambi commerciali, ecc... Oggi, più che mai, è importante ristabilire questi spazi in cui confrontarci e capire che il 'diverso' è ricchezza!Il brano vincitore in questione è stato pensato per rappresentare un vero e proprio percorso musicale nell'Africa Subsahariana, il Mediterraneo, la Campania e l'Est Europa. “Ecco – continua la band - pensiamo che la World Music sia questo: cercare di narrare - musicalmente - una storia che attraversa varie tradizioni musicali e sonorità etniche. Non si tratta - solamente - di rendere più "moderna" una qualsivoglia tradizione musicale popolare, rendendo la strumentazione musicale adottata più attuale, con uso di distorsori, pad elettronici che enfatizzano la struttura ritmica percussiva, ecc... Bisogna cercare un punto di incontro tra le sonorità e gli strumenti tipici delle zone in cui i musicisti vogliono iniziare il loro percorso, viaggio e narrazione; cercando di trovare i momenti giusti in cui unire sonorità distanti o in cui un dato momento musicale "cambia rotta" verso altre mete.”

“Fondamentalmente – continua Davide Roberto - credo che quando parliamo di World Music bisogna partire - fosse anche una sola ispirazione - da una tradizione musicale popolare, alla quale si può essere legati in maniera diretta (se consideriamo, chi prende spunto da un repertorio legato alla propria terra natia) o indiretta (qualora vi è un legame di interesse, anche affettivo, verso un determinato contesto tradizionale e/o etnico musicale). La fase successiva è quella di congiungersi con altre sonorità etniche e tradizioni altre, nelle quali poter scorgere "un filo di Arianna", che lega i diversi punti di partenza. Ovvio, che alla base di ciò, vi deve essere una conoscenza storica, antropologica e musicale... Quanta Arte e Architettura nel Sud Italia mostra vari legami tra la nostra stessa penisola ed il resto dei popoli che si affacciano sul Mediterraneo? È necessario far capire che tra le note si nasconde - oltre allo stimolo del movimento e della danza - anche un messaggio. Penso, che questo messaggio, oggi debba avere a che fare con l'apertura mentale. L'apertura e non la chiusura, che porta a barricarci dietro questa "paura", che viene tanto spinta - paradossalmente nella società globale - dai media, ecc...”

Infine, la band si dice soddisfatta, in quanto – oggi – è possibile, tramite il web poter continuare un'avventura musicale frutto dell'autopromozione e autoproduzione. Un legame tra 5 musicisti provenienti da vari generi musicali e dal Dams Musica che distribuiscono le loro opere in Creative Commons. Un gruppo di “folli” e amanti della musica, che ancora crede nell'arte libera! Davide Roberto (Cantante e Percussionista), laureatosi al Dams con una tesi inerente i tamburi a cornice italiani (tamburello e tammorra), è da vari anni impegnato con realtà musicali vicine al genere etnico e di riproposta delle musiche popolari del Sud Italia e ha collaborato con Massimiliano Morabito (Canzoniere Greganico Salentino), Rino Inchingolo (Etnomusicologo, Polistrumentista, Notte della Taranta con Mauro Pagani, Ex Membro Officina Zoe), Fratelli Semeraro, Gabriele Panico, Fratelli Mohsenipour, ecc...; Emilio Quaglieri (Chitarrista), è impegnato nel genere blues e da anni collabora con Mario Insegna (famoso Vocalist e Batterista dei Blue Staff); Mario Peperoni (Violinista), da anni è coinvolto in progetti musicali legati alle sonorità irlandesi e occitane; Emanuele Lituri (Bassista), “anima rock” della band e “Damsiano” - anche lui – che ha approfondito nella sua tesi di laurea, una delle più rappresentative band del prog italiano, ovvero il Banco Del Mutuo Soccorso; e Pasqualino Ubaldini (Plettri Vari), è all'attivo con varie collaborazioni che lo hanno portato ad esprimersi in vari sound, quali il jazz, fusion, blues e world music. Quest'ultimo è tra i musicisti più apprezzati – insieme al jazzista Paolo Pavan che collabora con Progetto Migala - nel canale musicale in streaming Jamendo. Negli anni, Progetto Migala ha partecipato a varie rassegne ed importanti festival, quali: Marte Live, Roma Tarantella Festival (diretto da Mimmo Epifani), “Arte Cultura Eventi” (diretto da Franco Battiato), Popoli Festival, Musei in Musica di Roma Capitale, ecc.

www.migala.it

Listen on http://migala.bandcamp.com

Youtube www.youtube.com/progettomigala

Facebook www.facebook.com/progetto.migala

Austin, Texas October 17, 2014

The world music fusion group Atlas Maior announces the release of their two-disc album Palindrome, available in CD and digital format from online music retailers (CD Baby, iTunes, Amazon mp3, Google Play) on October 17, 2014.

During a two-month recording process at Bell Tree Recording Studio in Austin, TX during summer 2013, Atlas Maior experimented with a variety of instrumental and sonic arrangements, exploring different methods of improvisation and cosmologies of sound. Many of these exercises explored themes of symmetries in sound through different instrumental arrangements. The result of these sessions is Palindrome, Atlas Maior's 2014 two-disc album comprised entirely of live improvised material from these studio sessions. The album also features instrumentalist and recording engineer Gary Calhoun James (upright bass, harmonium) and special guests Sari Andoni (oud) and Bob Hoffnar (pedal steel guitar).

The release of Palindrome caps off an exciting year of growth for Atlas Maior, which included an international tour in Turkey and Spain, placement of a track from Palindrome in Marrakesh, Morocco's 5th Biennial Art Festival, and a proclamation by Austin's City Council of “Atlas Maior Day” on March 27, 2014.

Atlas Maior will celebrate the debut of Palindrome by hosting an album release party Friday October 17th, 2014 (9:00pm-11:00pm) at Whip In (1950 S I H 35, Austin, TX 78704), featuring special guests Sari Andoni and Gary Calhoun James.

Palindrome Album Available Now: 
http://www.cdbaby.com/Artist/AtlasMaior

Album Release Event Info: 
https://www.facebook.com/events/732906563454662/

Listen to "iddaa!", a track from Palindrome: 
https://soundcloud.com/atlas-maior/iddaa

Band Members: 
Charlie Lockwood - oud 
Joshua Thomson - alto saxophone, flutes 
Ted Camat - percussion

For more information, promo requests, or set up an interview, please contact: 
Joshua Thomson, Silver Phantom Booking 
(313)258-0378 
booking(dot)atlasmaior(at)gmail(dot)com 
http://www.facebook.com/atlasmaior 
http://atlasmaior.wordpress.com

Thanks to all fans and listeners on the net and in the world!

First Place for Migala with track "Pizzingara" in World Music Charts by Ethnocloud - February: East European

http://ethnocloud.com/world-music/charts/influence=East%2BEuropean

Starting with a classic citation ( the opening of the Zigeunerweisen De Sarasate ) the first part is steeped in the music of Eastern Europe, especially the gypsy tradition. The second part is a “pizzica”, sung this time not in the dialect of “Salento”- as usual - but in the dialect of “Andria”. In the final part there are changes of structure of musical rhythm: a transition in reggae sound, a bit of folk- prog and “pizzica”, to end up again with the Balkan music.

Lyrics

Ioië veleivë chess menne tutt chioinë dë chëliur
ma, u cille iè tutt grigge, i me veinë l’appëchendròië
preparoimë r’ valigë, scappòimë nande a chessa mortë
stattë sëchiurë ca nisciunë t’aprë r’ portë

I na portë ca nan si aprë, iè cumà nu cunfinë
pe furzarlë me servë na mòinë, ma nzimme a mà nge stè nisciunë
i rèite nu pizzë stè nu vecchiariddë assettoitë
i deceivë me canesceivë, i tenèivë na chioivë ‘n cann

“Uè chembèire moië, chessa chiovë a crò t servë?”
I u’ vecchj me respennòië “T’aprë la chèip, i t’apre u coure!”
“Dimmë u frèite mje cumà te la retroivë?”
“Pe na vita tribuoitë, ioië la sò aspettoitë!”

I’d like a world full of color,
but the sky is all gray and melancholic.
We prepare our bags to run away from this desolation,
but, don’t think that someone could help me to open the “doors”!

A door that doesn’t open is like a border line,
i need to open it, but with me there is no one to help me.
Around the corner there is an old man sat,
says he knows me and holds a key to the neck.

I asked him: “What do you do with this key?”
He replied: “This key will open your mind and your heart!”
“And tell me... how did you find it?”
“Thanks to a life of labor and sacrifice!”

Listen "Pizzingara": http://ethnocloud.com/migala/?song=3492&b=2517

My name is Toby Tobias, a South African born singer-songwriter living in Northport, LI. 

I have started a new grassroots World Music venue here in Northport Long Island, NY called The Sweet Spot @ Cucina ‘D’. Currently we are scheduling musical performances on a weekly basis. 

Our inaugural show was on March 19, 2014 and London-born, New York-based songwriter, Rupert Wates, performed for a very enthusiastic crowd. 

On April 19, 2014, my band, The Toby Tobias Ensemble, opened for the Bakithi Kumalo Trio .

Our next event was Saturday night June 7, 2014. We had the Celtic band, The Prodigals performing alongside Eliana Marcia & Bando Azul, an Afro/Samba band from Sao Paolo.

Unfortunately we needed to move the location of the venue and I have found the perfect spot in Northport L.I. We have renamed our venue, known now as ‘The Sweet Spot @ Cucina ‘D’, a beautiful and quaint restaurant where we will provide “A Fusion of Live World Music & Inspired Culinary ‘D-lights”.

Our new series started on February 21, 2015 and we have had sold-out shows for the following artists:

February 21:                       Gregory Grene (Celtic)
February 28:                       Garrin Benfield (North American)
March 7:                              Paul Shapiro (Klez-Funk)
March 14:                            Lesedi Ntsane (South Africa)     
March 21:                            Ivan Milev / Entcho Todorov Duo (Bulgarian/Balkan)     

The remainder of this series includes the following musicians:

March 28:                            Rag Yaman Trio with Premik Russell Tubbs (Indian)
April 7:                                 The Makane Kouyate Trio (Mali)
April 25:                               The Toby Tobias Trio (South Africa)

Due to popular demand, we are  continuing the series and scheduling performers starting in May and Saturday nights thereafter. I would like to invite all world musicians the chance to perform at our venue. Space permitting, I am looking for duos, trios and perhaps quartets.

I am looking for quality world musicians to bring their music to our venue here on Long Island. Please let me know if you are able to help me in my search for these types of musicians.  

Website:
www.sweetspotvenue.com

Facebook page to The Sweet Spot:
https://www.facebook.com/thesweetspotvenue

Thanks for your interest and I look forward to hearing from you. Please contact me at toby@tobytoby.com and provide information on where I can listen to clips, see video and take a look at your web presence. 

With kind regards,

Toby Tobias

Kachimba DX: Busca la felicidad! (CD)

A héten ismét szóba került a szerkesztőségünkben a világzene meghatározásának kérdése. Cseppet sem meglepő módon nem sikerült megegyeznünk, a szélsőséges értetlenkedők szerint ilyen alapon a lakodalmasrock is ebbe a kategóriába tartozik. Érthető módon egészen más véleménynek adtam hangot, és azonnal eszembe jutott Weyer Balázs válasza, amikor a műfaji meghatározásra kérdeztem rá, és azt felelte, hogy bármikor felismeri a világzenét, de a pontos definícióra nem vállalkozik. Így vagyok ezzel én is, bizonyos lemezekről azonnal megmondom, hogy world music vagy sem.

Az Okinaváról érkezett japán Kachima DX albumánál nem kellett gondolkoznom a hovatartozás kérdésén, jóféle latin muzsikát játszanak, amelynek sajátosan egyedi ízt ad a többnyire japán szöveg, és a helyenként felbukkanó hazai motívumok, illetve hangszerek. De amiért ezt a lemezt szeretni lehet, az nem más, mint a hamisítatlan latin hangulat. Maradéktalanul átjön az a fiesta feeling, amit az ember odaképzel Havanna vagy Rió karneváli forgatagába, és amit ez a tucatnyi zenész megteremt. Az már csak hab a tortán, hogy minderre élőben is képesek, miként azt az idei Womexen személyesen megtapasztaltam. Bár csak négyen jöttek el, olyan koncertet adtak, hogy csak azok nem perdültek táncra, és álltak be a konga sorba, akiknek felmentése volt testnevelésből.

Cseppet sem könnyű bármit kiemelni a Busca la felicidad! című albumról, de azért nem lehetetlen, mert például a „Viva gente” andalító dallamai, japán mondatai azonmód átölelik az embert; de a legösszetettebb szerzemény, a „Mo-re”, amelyben japán és közel-keleti motívumokat vélek felfedezni, zeneileg is nagyon izgalmas. Aztán ott van a címadó nóta, női énekkel, kellő mennyiségű fúvóssal, elektromos gitárral – elsőre különc darabnak tűnik, de fura mód mégis jól illik a többihez.

Kinek ajánlom: a latin és a japán zene kedvelőinek javallott hallgatnivaló.

2011-ben megjelent tizenegy szerzeményt tartalmazó album.

Bővebben az együttes weboldalán: http://kachimba.com/

Bazzookas: Skaradio.nl (CD)

Egy picit elbizonytalanodtam azt illetően, hogy ennek a lemeznek tényleg ebben a rovatban van a helye, vagy csak kakukkfiókaként kitúrta helyéről az iráni DVD-t. De mivel a Womexen kaptam ezt a promó lemezt, és ott ugye csak az lehet jelen, aki oda tartozik, szóval ettől a megállapítástól kezdve már csak azzal foglalkoztam, hogy élvezzem a nyolctagú holland brigád muzsikáját.

Ami egyértelműen ska alapokra építkezik, rengeteg fúvóssal, gyors tempóval; a táncoslábú hallgatók pedig máris partner után néznek, mert akárcsak a Kachimbaesetében, itt sem lehet nyugton ülni, miközben a ska rádió szól. Zeneileg nem ez az egyetlen jamaikai stílus az albumon, mivel van itt még reggae (Dreaming at the speed of sound) és még több reggae egzotikus fűszerekkel díszítve (Hypocrites), a korong mindezeken felül nyomokban soult és punk elemeket tartalmaz – egyszóval aBazzookas valóban változatos zenét játszik, így nem csoda, hogy van olyan fesztivál, ahová már ötödszörre hívják meg együttest.

Igazából élőben lenne jó látni őket, kivált a frontember Bas „Bazz” Barnasconi közepes rastafrizuráját, ahogy belakja a színpadot és megbolondítja a nézőket, miközben társai precízen, ám mégis nagy lelkesedéssel játszanak a háta mögött. Mivel erre egyelőre nem sok esélyt látok, marad a Skaradio.nl című lemez, rajta ez a szerfölött vidám, energikus muzsika, olyan robbanóanyagokkal, mint mondjuk a „Haha” című tétel és olyan finomságokkal, mint például a „Hypocrites”.

Kinek ajánlom: ska kedvelőknek.

2013-as sorlemez.

Bővebben az alábbi honlapon: http://bazzookas.com/

Idirad: Zik (CD)

Azon filóztam december végén, hogy mi történik akkor, amikor egy kis túlzással egyeduralkodónak számító zenei stílus árnyékában felnőtt nemzedék hangszert vesz a kezébe? Ugyanúgy folytatják tovább, mereven ragaszkodva a hagyományokhoz, vagy azt teszik, amitől élővé válik a népzene, vagyis továbbgondolják és változtatnak rajta? A válasz meglepő módon Belgiumból jutott el hozzám, az Idirad együttes tavalyi, 2015-ös lemezével.

Az egyik alapító tag (a kabil Ait Dahmane) találkozott a másik alapító taggal (a francia Olivier Crespel) és egy közös örömzenélés után úgy döntöttek, hogy a jövőben együtt folytatják, és olyan muzsikát játszanak, amiben keverednek gyerekkoruk zenéi, a tuareg és a berber hatások, meg persze a francia elemek. A végeredmény egy érdekes, első hallásra semmire sem hasonlító produktum, amely egészen más, mint az általam ismert tuareg előadók (Tinariwen, Aziza Brahim) zenéje, azoknál finomabb és bár fura ezt leírnom, de érzésre közelebb van Európához, mint Afrikához. Aminek azonmód ellentmond Dahmane éneke és Mourad Mouheb (ütős hangszerek) játéka, amelyben határozottan ott van a fekete kontinens, mégsem az egzotikum a hangsúlyosabb, inkább a pár hete dicsért Faris album hangzása köszön vissza. Mindezek ellenére – vagy pont ezért – a Zik egy fülbemászó, ráérősen építkező lemez, ahol a hangok lágyan áradnak – ezt pedig még az olyan furcsaságok sem zavarják meg, mint amikor éneklés helyett inkább szövegmondást, mondhatni slam poetryt kapunk (Rose du Désert).

Egy biztos, a Zik ígéretes bemutatkozó album, tele különféle hangulatokkal, zenei hangsúlyokkal. Ott van benne a sivatag, a hegyek, a zenei múlt – és persze a jelen, a maga elevenségével, ráérősségével. Ezúttal két számot említek („Rose du Désert” és a „Amidini”), mint hallgatásra érdemeseket, mert ezekben éreztem legerősebben Afrikát, a berber-kabil-tuareg hatást.

Kinek ajánlom: a berber zene kedvelőknek.

2011-ben megjelent album.

Bővebben az együttes Facebook oldalán: https://www.facebook.com/Idirad/timeline

A 15. Womex Budapesten került megrendezésre, és nem csupán a számtalan remek koncert miatt volt számomra emlékezetes, hanem a rengeteg, itt megismert muzsikának köszönhetően. Ezért egy új rovatot indítok, amelyben – terveim szerint – a Womexen kapott demókról és lemezekről, illetve az utólag kapott korongokról írok röviden. Mivel a legtöbb esetben csupán pár számos promóciós anyagokról van szó, egy cikkben általában három korongot igyekszem majd bemutatni – szigorúan szubjektív alapon, némi háttérinfóval kiegészítve. Mindezt azért tartom fontosnak, mert bár népzenével jól állunk, és van pár exportálható minőségű hazai zenekarunk/előadónk, és időnként külföldi kollégáik is koncerteznek errefelé, azért még bőven van mit pótolnunk. Nemcsak a nagy fesztiválok hiányoznak, hanem a komolyabb szóló turnék is – hogy ez az anyagi helyzet, vagy más okra vezethető vissza, azt mindenki döntse el maga. Egy biztos, rengeteg, megismerésre érdemes (vagy kevésbé érdemes) világzene vár még arra, hogy elindítsuk a lejátszónkban.

The Syamisenist: Treble (CD)

Az utolsó Rage koncerten, amikor valamelyik előzenekar a gitárok mellett buzukit is használt az izgalmasabb hangzás érdekében, Attila barátom felvetette, ez vajon világzene vagy sem. Egy sör után abban maradtunk, hogy ez inkább metal, mintsem bármi más, mert ugyan a hangszer alapján ez elképzelhető lenne, de mivel a zene semmilyen más stílusra utaló momentumot nem tartalmaz, nem érdemelnek más címkét.

A 2012-ben alakult japán The Syamisenist trió esetében egy pillanatig sem kellett efféléken gondolkodnom, mert esetükben cseppet sem számít dekorációnak a nagyméretű tsugaru samiszen (amely nevét a Hokkaido sziget északi részén található Tsugaru-félszigetről kapta). Ezt a hangszert egyébként előszeretettel használják jazz, rock és más populáris műfajok előadására, mert a samiszenek közül hangzásilag ez hasonlít legjobban a gitárra. Az együttes Treble című lemezén nagyon gyakran a rock elemek dominálnak, ezt főként a dobos, Kyouhei Sasamoto esetében érzem meghatározónak, a két gitáros, akarom mondani samiszen játékos (Jack és Yuji) inkább az adott szám hangulatának megfelelően penget, mintsem mereven ragaszkodjon a rock szerkezetéhez.

És itt válik a szememben világzenévé, egyedivé az, amit csinálnak, mert ezek a dallamok valahol félúton helyezkednek el a rock és a japán népzene között. Európai fülnek ez még ebben a formában is kellőképpen egzotikus hallgatnivaló, az meg már tényleg csak a ráadás, hogy helyenként gitárszólókat hallok – teljesen más tálalásban, mint amihez egyébként hozzászokhattam. Eddig még nem említettem, de fontos tudnivaló, hogy az elejétől a végéig instrumentális zenéről van szó, az ének teljesen hiányzik a produkcióból.

A nyolcszámos album kellőképpen változatos, néha egy szerzeményen belül variálnak a hangulatokkal (Curry), máskor mintha filmzene szólalna meg (The Before Night Holi), hogy aztán egyszerűen megmártózzunk abban a hangáradatban, amit a két samiszen produkál (Cobra). A szólókat sok „gitármágus” megirigyelhetné, van, amelyik bármely rocklemezen elférne (Battler’s High). Nekem legjobban ez utóbbi szám tetszett – a videón megtekinthető –, de ezen kívül a „Cobra” is teljesen elvarázsolt, köszönhetően a tempó- és hangulatváltásoknak, a samiszent nem kímélő pengetésnek, és annak, hogy érzésem szerint itt sikerül leginkább keresztezni a két stílust, ezáltal a lehető legtöbbet kihozni a hangszerekből. Köszönhetően a hangszerközpontúságnak, vétek csak egy alkalommal meghallgatni az albumot, mert a zene hajlamos apránként felfedni magát, gyakorlatilag mindig felfedezek benne valami újat, valami szépet, ami addig elkerülte a figyelmemet. Egyszer igazán elhozhatná őket valaki egy koncertturné során Budapestre.

Kinek ajánlom: a rock és a japán zene kedvelőinek, s természetesen a samiszen hangjáért rajongóknak.

2015-ben megjelent lemez.

Bővebben az együttes facebook oldalán: https://www.facebook.com/syamisenist

World Music from Catalonia 2015 (CD)

2016-ban ismét Santiago de Compostella ad otthont a Womexnek, ami többek között a spanyol világzene reflektorfénybe kerülésével is jár. Azonban ha az Ibériai-félszigetről beszélünk, akkor a spanyolon kívül él még errefelé pár népcsoport, amely említésre méltó zenei hagyományokkal rendelkezik (baszk, galíciai, asztúriai, okcitán és a katalán). Ez a válogatás csak a katalán előadókra fókuszál, de ennek ellenére is sikerült egy nagyon változatos muzsikát tartalmazó korongot összeállítani. Azt pedig újfent szomorúsággal vegyes csodálkozással kellett megállapítanom, hogy a kiadványt egy olyan szervezet gondozta, amely léte idehaza elképzelhetetlen.

Katalónia területi elhelyezkedése miatt a saját hagyományokon kívül nagyon erős a spanyol és a francia zenei hatás, valamint Afrika sem hiányozhat a felsorolásból, akárcsak a reggae és a jazz. A legfontosabb, hogy a számok többsége az élet napsütéses mivoltát hirdeti, és ugyan hamisítatlan latin fiestát nem hallottam a lemezen, azért a vidámság tartósan velem maradt hallgatás közben. Persze a fentieken kívül gyakorta felbukkantak más stílusok is, ettől azonban csak még jobb, még változatosabb lett az album.

A tizenöt fellépő közül nekem legjobban a Bongo Botrako produkciója tetszett (Mundo nuevo), köszönhetően annak, hogy zenéjük valahol a punk lendülete és a Mano Negra lazasága közé helyezhető, és olyan energikusan játszanak, amely lendület óhatatlanul átragad a hallgatóra (az életörömről már nem is szólva). Kicsit szolidabb a Txarango, akik ugyan nagyobbat merítenek a különféle stílusokból, de mivel a pop (legalábbis a „Som un riu” című számban) erősebb a többinél, a fülbemászó dallamok ellenére csak a második helyre futottak be nálam. Harmadikként pedig a héttagú La Sra Tomasa formációt említem, mert ők hasznosították legjobban a latin ritmusokat, kiegészítve némi elektronikával, aminek köszönhetően muzsikájuk egyfajta „korai Ricky Martin találkozik a rézfúvósokkal és hozzájuk csapódik egy house/dubstep vagy efféle zenékben utazó DJ” ötvözeteként írható le. Elsőre furcsa zene, de letagadhatatlanul vidám produkció – tetszik.

Kinek ajánlom: gyakorlatilag mindenki talál rajta szerethető zenét.

2015-ben, direkt a Womexre összeállított válogatás.

A kiadó honlapja: http://www.creativecatalonia.cat/web/?q=en/node/8995

Sonasásta Music: Womex sampler 2015 (CD)

Úgy gondolom, az ír zene az utóbbi pár évtizedben eljutott arra a pontra, amikor már nem azt a kérdést kell megválaszolni, hogy vajon miként muzsikáltak száz évvel korábban a zöld sziget lakói, hanem azt, manapság mit lehet kezdeni ezzel az örökséggel. A Sonasásta Music „istállójába” tartozó előadók/együttesek közül talán John McSherry a legizgágább lélek, akinek a jelek szerint lételeme az állandó változás, útkeresés. Nem csoda, ha sokan meghatározó muzsikusnak tartják a kortárs ír zenei életben. Ami a szememben azért számít kisebb csodának, mert kedvenc hangszere a csak az írekre jellemző uilleann pipe. Ennek a dudafélének több más mellett az a különlegessége, hogy nem fújni kell, hanem a kéz segítségével pumpálják (a mellékelt videón mindez jól látszik).

Mindezek után nem csoda, ha a lemezen hallható összes formációban feltűnik John McSherry – úgy tűnik, ennyi helyre van szüksége, hogy megvalósítsa minden zenei elképzelését. Mielőtt vele foglalkoznánk, említést érdemel Gráinne Holland énekesnő, akinek a 2015-ben megjelent második lemezéről (Gaelré) van itt két szám. Az első Robert Burns egyik költeményének ír változata – ez sem rossz, de a Holland hangjában rejlő lehetőségek igazából az „An Droighnean Donn” szerzeményben érvényesülnek. Az ő tiszta, visszafogottan érzelmes éneke szinte körbeöleli a hallgatót, miközben a gitár és a cselló diszkréten elegáns hangszőnyeget terít az énekesnő elé. Persze az ilyen énekstílus alapelvárás az ír zenében, de úgy gondolom, Holland többet, vagy csak jobbat tud, mint a többiek. S nem utolsó sorban az, amit csinál, annak ellenére modern, hogy érezhetően támaszkodik a hagyományokra.

Végezetül jöjjön John McSherry, méghozzá a The Olllam nevű trióval. Ebben a felállásban az ír népzene és a jazz szintézisét hozzák létre, nagyjából fele-fele arányban. Jelmondatul az egyszerűséget választották, aminek köszönhetően olyan hatást érnek el, mintha ott ülnénk kedvenc ír kocsmánkban, és a péntek esti bandát hallgatnánk, akik lazán improvizálnak közismertnek tűnő dallamokra. Elsőre mindkét szám egyszerűnek tűnik, de gyakorlatilag minden hangnak helye van, és mintha a hagyományos formákat gondolnák tovább. A válogatáslemezen hallható többi McSherry nóta sem rossz (kivált a „The Road To Dornava / The Maid Of Murlough”), de számomra is meglepő módon a jazzes megközelítés most jobban tetszett.

Kinek ajánlom: a kortárs ír folk/világzene kedvelőinek.

2015-ben kiadott promóciós album.

Bővebben a Sonasásta Music weboldalán: http://www.sonasastamusic.ie/

A 15. Womex Budapesten került megrendezésre, és nem csupán a számtalan remek koncert miatt volt számomra emlékezetes, hanem a rengeteg, itt megismert muzsikának köszönhetően. Ezért egy új rovatot indítok, amelyben – terveim szerint – a Womexen kapott demókról és lemezekről, illetve az utólag kapott korongokról írok röviden. Mivel a legtöbb esetben csupán pár számos promóciós anyagokról van szó, egy cikkben általában három korongot igyekszem majd bemutatni – szigorúan szubjektív alapon, némi háttérinfóval kiegészítve. Mindezt azért tartom fontosnak, mert bár népzenével jól állunk, és van pár exportálható minőségű hazai zenekarunk/előadónk, és időnként külföldi kollégáik is koncerteznek errefelé, azért még bőven van mit pótolnunk. Nemcsak a nagy fesztiválok hiányoznak, hanem a komolyabb szóló turnék is – hogy ez az anyagi helyzet, vagy más okra vezethető vissza, azt mindenki döntse el maga. Egy biztos, rengeteg, megismerésre érdemes (vagy kevésbé érdemes) világzene vár még arra, hogy elindítsuk a lejátszónkban.

The Gloaming: 2 (CD)

Jubileumhoz érkezett a rovat, amelyet a csillagok szerencsés együttállása miatt úgy vélem, sikerül méltón megünnepelni – emlékeim szerint első ízben fordul elő, hogy még a megjelenés előtt írjak egy világzenei albumról. Az ír The Gloaming második nagylemeze február 26-án jelenik meg, és az ötösfogat garantáltan azzal vonul majd be a krónikákba, hogy nagy léptekkel halad az ír hagyományos zene újraértelmezésének, továbbgondolásának útján.

Már első hallásra nyilvánvaló, hogy itt nem a kirobbanó életöröm kerül a középpontba, helyette a tradicionális ír zene egy, a megszokottnál sokkal lassúbb, melankolikusabb verziója uralkodik az albumon, függetlenül attól, hogy éppen instrumentális vagyIarla Ó Lionáird énekes hangjával gazdagított számról beszélünk. De nem pusztán arról van szó, hogy a megszokottnál lassabban játszanák el a pergőbb nótákat, hanem eltérő megközelítésről, vagy ha úgy jobban tetszik, útkeresésről. Persze Martin Hayeshegedűs szülőhelyére, Clare megyére jellemző ez a szemlélődőbb típusú zenei felfogás, a hosszabb időtartamú kompozíciók pedig egyértelműen kellő teret engednek az elképzelések megvalósításának. Érzésem szerint a hagyományokon kívül hatott rájuk a jazz, egy csipetnyi klasszikus zene és mintha lenne ott még egy kevés kísérleti/alternatív beütés is.

Már rögtön a nyitó (The Pilgrim Song) tételnél teljes szépségében megcsodálhatjuk mindazt, amit az együttes elképzel a zenéről. A megfontolt zongorához csatlakozik az ének, majd a többiek is átveszik a dallamot, ami egyáltalán nem szomorú, elég csak a hegedűkre figyelni. Miközben hallgattam, olyan érzésem volt, mintha ülnék a folyóparton, szemlélném a víz lassú hömpölygésének szépségét (zongora és ének), majd valami váratlan mozgás vonná magára a figyelmet (hegedű), hogy az így keletkezett vízgyűrűk elültével újra a tájra koncentráljak (ismét zongora és ének). A lassú tempó és a melankólia ellenére szó sincs szomorúságról, csupán a mindennapok megélésének egy másféle, a megszokottnál ráérősebb formájának vagyunk tanúi – és ez a megközelítés gyakorlatilag végig uralja a lemezt. Mi több – bár ez lehet, hogy már tényleg csak belemagyarázás –, mintha a visszafogott sóvárgás is jelen lenne a zenében.

Azért mindezt nem is olyan könnyű megvalósítani, ehhez szükség van olyan képzett zenészekre, akik kellő egymásra figyeléssel tudnak közösen játszani. Martin Hayes, Dennis Cahill, Iarla Ó Lionáird, Caoimhin Ó Raghallaigh és Thomas Bartlett pontosan ilyen csapatot alkotnak. Bár ez a lemez mind hangzásilag, mint tartalmát tekintve kiváló, a jelek szerint élőben varázsolják el igazán a közönséget – erre bizonyság, hogy képesek öt, egymást követő estén megtölteni a dublini National Concert Hallt elővételes jegyeladással.

Véleményem szerint a második lemez színvonala egyenletes, vagyis nincsenek rajta gyenge vagy töltelék szerzemények. Személyes kedvencem a már korábban említett „The Pilgrim Song”, mert azonmód lelassítja a hallgatót, és figyelmes szemlélődésre készteti – nem véletlen, hogy erről készítették az első videót. A „Repeal the Union” pedig azért tetszik, mert itt azt mutatják meg, mit lehet kihozni egy ismertebb számból, és hogy ének nélkül is remekül elboldogulnak.

Kinek ajánlom: A modern ír világzene kedvelőinek.

2016-os lemez (Real World Records).

Bővebben az együttes weboldalán: http://thegloaming.net/

 Fonó world music selection 2015 (CD)

Idén februárban már a második alkalommal szerepel a World Music Charts Europe húszas listáján a Buda Folk Band. Ez azért örvendetes, mert így muszáj lesz majd írnom a Saját gyűjtés című albumról, valamint a magyar kiadó, a Fonó sikerességét is jól mutatja. Az utóbbi években úgy gondolom, a budai műintézmény nemcsak a táncházaival és koncertjeivel, valamint a megrendezett fesztiválokkal alkotott maradandót, hanem a kiadott lemezekkel is, melyek között világ- és népzene egyaránt megtalálható.

Az októberi Womexre színes-szagos katalógus helyett egy tizenhat számos válogatáslemezzel készült a Fonó, és ezzel nemcsak azt dokumentálták, hogy milyen sok előadó/együttes dolgozik velük, hanem azt is, mennyire sokszínű a kortárs magyar világzene/népzene. Bár van stílus, amelyik nem nyerte el a tetszésemet, az album mind a hangzás, mind a színvonal tekintetében egységes, ezzel a minőséggel már tényleg ki lehet lépni a nemzetközi piacra – mondjuk az továbbra is kérdéses, hogy mennyire kifizetődő lemezt készíteni manapság.

A legfontosabb kérdés ezúttal nem az volt számomra, hogy a korábban megismert és megkedvelt előadók mennyire tetszenek, hanem az, hogy rajtuk kívül ki tundak elvarázsolni. Ilyennek bizonyult rögtön az első fellépő, a Cimbaliband, mert zenéjük legalább annyira vérpezsdítő, mint a kispénzű nyugdíjas számára egy rendkívüli árleszállítás a nagyáruházban. Miközben az alapok jól felismerhetően magyar dallamokra épülnek, a felvonultatott hangszerek összetétele – például harmonika, dob – egy, a megszokottnál izgalmasabb megszólalást eredményez. De legalább ilyen energikusnak bizonyult Lajkó Félix szerzeménye is, amelyben újra megvillantotta citeravirtuóz mivoltát. A Zűrös Banda nem csinált mást, csak eljátszotta ezt a hagyományosnak tűnő, de trükkösen modernizált magyar-balkán nótát, ami legalább olyan energialöketnek bizonyult, mintha elfogyasztottam volna Fülig Jimmy kedvenc grog-gin keverékét.

Az album meghallgatása után két dologban vagyok teljesen biztos: az egyik, hogy a kortárs magyar világzenének nagyon jó éve volt a 2015-ös, a másik pedig az, hogy a Fonó jó munkát végez.

Kinek ajánlom: Gyakorlatilag mindenki talál rajta szerethető zenét.

2015-ben, direkt a Womexre összeállított válogatás.

A kiadó honlapja: fono.hu

Dulsori: Well-Wishing BINARI (CD)

Bár épeszű magyarázatom nincs rá, előzetesen valamiféle taiko dobolást vártam koreai előadásban. Ennél nagyobbat csak akkor tévedhettem volna, ha grúz férfikórust sejdítek a név mögött. Az 1984-ben alapított együttes mindkét zenei világtól messze helyezkedik el, hiszen eredetileg a régi fesztiválokat kívánták megidézni, ahol a zenészek és a közönség közösen ünnepelnek, és ez utóbbi csoport feladata nem csupán a passzív befogadás, hanem az aktív részvétel. Közben persze eltelt pár év, és manapság már sokfelé látták a Dulsori fellépéseit, melyeket nemcsak a változatos dobok jellemeznek, hanem a különféle koreai hangszerek, és nem utolsó sorban az egyedi, de mégis jellegzetes ének. Alkalmanként mindez kiegészül tánccal is, amitől az egész kicsit hasonlít a 2015-ös Womexen látott másik koreai társaságra (Baraji), de azért egyértelmű, hogy ez a Dulsori teljesen más irányból érkezik.

Egyébként nem teljesen megalapozatlan a taiko doboláshoz való hasonlítás (főként, ha valaki hozzám hasonlóan évente csak egy-két alkalommal hallgat effélét), mert például a második (Opening Drum) szerzemény akár egy taiko együttes repertoárjában is szerepelhetne. Az ütős hangszerek ilyen formában történő használata persze nemcsak az egzotikum élményével jár együtt, hanem óhatatlanul megidézi azt a lelkiállapotot, amikor bensőnk együtt vibrál a világgal, gyomrunkban érezzük a viharok erejét, a földrengés zabolátlanságát – persze csak megfelelő hangerő mellett.

Nem tudom, másra miként hat ez a zene, de nekem olyan volt, mintha meginvitáltak volna egy régimódi falusi fesztiválra, ahol nemcsak a kisebb-nagyobb dobok kapnak figyelmet, hanem gyakorlatilag minden hangszerforgató produkálhatja magát – a végeredmény egyszerre tradicionális és egzotikus. És nem azért, mert a helyi citeraféleséget kajagumnak, a nádsípszerűséget meg taepyeongsonak, hanem mert annyira más ez az egész, mint a mi zenénk. Egyik-másik szám olyan, mintha templomi ima vagy fohász lenne, mások pedig a zenehallgatás egy egészen más dimenzióját tárják fel előttünk. Nem táncra késztetnek, nem igénylik az együtténeklést, de az osztatlan figyelmet alapban elvárják. Őket is szívesen megnézném élőben.

Kinek ajánlom: A tradicionális koreai zene iránt érdeklődőknek.

2010-ben kiadott promóciós album.

Bővebben a Dulisori weboldalán: http://www.dulsori.com/

A 15. Womex Budapesten került megrendezésre, és nem csupán a számtalan remek koncert miatt volt számomra emlékezetes, hanem a rengeteg, itt megismert muzsikának köszönhetően. Ezért egy új rovatot indítok, amelyben – terveim szerint – a Womexen kapott demókról és lemezekről, illetve az utólag kapott korongokról írok röviden. Mivel a legtöbb esetben csupán pár számos promóciós anyagokról van szó, egy cikkben általában három korongot igyekszem majd bemutatni – szigorúan szubjektív alapon, némi háttérinfóval kiegészítve. Mindezt azért tartom fontosnak, mert bár népzenével jól állunk, és van pár exportálható minőségű hazai zenekarunk/előadónk, és időnként külföldi kollégáik is koncerteznek errefelé, azért még bőven van mit pótolnunk. Nem csak a nagy fesztiválok hiányoznak, hanem a komolyabb szóló turnék is – hogy ez az anyagi helyzet, vagy más okra vezethető vissza, azt mindenki döntse el maga. Egy biztos, rengeteg, megismerésre érdemes (vagy kevésbé érdemes) világzene vár még arra, hogy elindítsuk a lejátszónkban.

Rokia Traoré: Né So (CD)

A közvélekedés szerint Traoré három évvel korábbi, Beautiful Africa című lemeze egy vidám alkotás volt, de ezt a hangulatot nem nagyon érzem az idei korongon. A bambara származású, Maliban született énekesnő időközben átélt egy polgárháborút, és hiába költözött Európába, a jelek szerint még nem tudta feldolgozni a látottakat. Nem véletlenül választotta a Né So címet, ami magyarul otthont jelent, ugyanis a szövegek egy része a lakóhellyel, illetve annak elvesztésével foglalkozik. Az egyetlen feldolgozás (Billie Holidaytől a „Strange Fruit”) sem lóg ki a sorból, hiszen az 1939-es, az akkori amerikai lincselések miatt íródott, rasszizmusellenes dal tele van keserűséggel és fájdalommal. Aki kíváncsi a helyenként politikus szövegekre, az a kiadó honlapján mindet megtaláljafrancia és angol nyelven.

Elmondása szerint Traoré tudatosan arra törekedett, hogy nemzetközi zenekart gyűjtsön maga köré, így biztosítva a zene sokrétűségét, változatosságát. Ez az elképzelés szerintem megvalósul, és nemcsak azért, mert a muzsikusok között megtaláljuk John Paul Jonest vagy a korábbi lemezein is közreműködő Mamah Diabatét (ngoni), hanem mert sikerült egyszerűnek tűnő, de mégis számtalan finomságot rejtő, igazi afrikai muzsikát feljátszaniuk. Gondolok itt például az albumindító „Tu Voles” minimalista kezdésére, amiből diszkréten kibontakozik az a ritmus – amit tényleg csak a fekete földrésszel lehet összekapcsolni. A koronát persze Traoré kecses hangja teszi fel a produkcióra, visszafogott érzelmeivel telítve minden dal személyesnek érződik.

Nehéz bármit kiemelni az albumról, de az utolsó négy szám szerintem nagyon jó egységet képez, szóval ha mást nem is, de ezeket mindenképpen ajánlatos meghallgatni. Elsőként érkezik a „Kolokani”, ez a szülőfalut idéző nosztalgiázás, benne a reggeli napsütéssel, a hagyományokkal, a földekre indulók látványával, a hazavágyódással. Ezt követi a korábban már említett „Strange Fruit”, a maga visszafogott indulatosságával, kiegészítve a lényegre szorítkozó zenei aláfestéssel. Ezzel még nincs vége a komorságnak, a címadó „Né So” szövege semmit nem vesztett aktualitásából, ráadásul mondanivalója még jobban kihangsúlyozódik annak köszönhetően, hogy ének helyett Traoré időnként csak beszél. Mielőtt reménytelenül eltemetnénk magunkat, picit – de tényleg csak picit – felvidít bennünket a záró „Sé Dan”.

Kinek ajánlom: akik nem riadnak meg a bensőséges hangulatú afrikai zenétől, főleg, ha helyenként politikai mondanivalóval bír.

2016-ben megjelent lemez.

Bővebben az énekesnő facebook oldalán: http://www.rokiatraore.net/

Apnoé: Hegylakó (CD)

Powerfolk, a népzene ereje. A győri együttes tagjai azt állítják, hogy ebben a műfajban játszanak, és eszem ágában sincs vitatkozni velük, hiszen amit csinálnak, az tényleg kapcsolódik népzenéhez. Többszöri meghallgatás után úgy gondolom, hogy bizonyos szinten rokonlelkek a Góbé legénységével, lévén mindkét formáció pillanatnyi hangulatának megfelelően alakítja át a kiszemelt népdalt, és kanyarít köré olyan zenei alapot, aminek köszönhetően arra tulajdon édesanyja sem ismerne rá.

Legmarkánsabban a rock, vagy ha úgy jobban tetszik, a rock’n’roll van jelen az Apnoézenéjében, de igazából ez nem fedi a valóságot, mert minden szám más karakterrel rendelkezik, és ha van köztük hasonlóság, akkor az csak annyi, hogy nem hasonlítanak egymásra. Illetve a népzene többnyire csak nyomokban van jelen, kiindulási pontként – mi több, van olyan szerzemény, amelyből teljesen hiányzik (például „Túlélők” vagy a „Railjet Blues”). Nekem nagyon bejön Csiba Júlia hangja, tényleg pluszt ad a produkcióhoz, remélem a következő lemezen több teret kap Mesics György mellett.

A korábban említett zenei sokszínűség miatt kicsit zavarban vagyok, hogy mégis melyik számot emeljem ki a sokaságból. A lemezindító „Nem úgy van most” mindenképpen említést érdemel, mert talán ebben a leghangsúlyosabb a népzene, és frissességével ideális kezdőnóta. Emlékezetesnek bizonyult „A vörös malom” című szerzemény, köszönhetően lüktetésének, a látszólagos töredezettségnek, no meg azért, mert egy pillanatilag sem gondoltam volna, hogy a végén ennyire kerek egésszé áll össze – ezek a zenészek nagyon tudnak, és micsoda húzása van a számnak! Ebbe a csoportba tartozik még a címadó nóta is, különösen a szövege tetszett, amely egyszerre laza és vicces. Nyugodtan lehetne sláger a rádióban…

Ha eddig nem mondtam volna még, akkor most említem, hogy az Apnoé második albuma különleges darab, és egyre inkább úgy gondolom, hogy idén muszáj lesz őket élőben megnéznem, mert el nem tudom képzelni, miként hat koncerten ez a zenei kavalkád. S nem utolsó sorban arra is kíváncsi vagyok, hogy innen merre mennek tovább: a rock vagy a világzene felé?

Kinek ajánlom: népzenével kevert rock, és még sok minden más, szóval mindazoknak javallott, akik szeretik az életteli és változatos zenét.

2015-ben megjelent album.

Az együttes honlapja: http://apnoeband.blogspot.hu/

Buda Folk Band: Saját gyűjtés (CD)

Az ír és a tuareg-berber albumok ürügyén filóztam azon, hogy mit jelent napjainkban a népzene, és a mai húszas-harmincas generáció vajon mit kezd apáik, nagyapáik hagyatékával. Miközben azt egy pillanatig sem vitatom, hogy szükség van az értékmentésre és megőrzésre, de mivel a népzene egy élő valami, amely az éppen ügyeletes nemzedék lelkivilágát, hangulatát hivatott visszaadni, elkerülhetetlen az aktualizálás. Erre többféle megoldás létezik: van, aki továbbgondolja, más stílusokkal gazdagítva viszi tovább; van, aki visszatér a gyökerekhez; és ott vannak azok az együttesek, akik megtartják a hagyományokat, de pormentesen és üdén zenélnek. Ez utóbbi csoportba tartozik véleményem szerint a Buda Folk Band.

Az együttes tagjai igazából nagyon profi muzsikusok, akik nemcsak virtuóz módon kezelik hangszereiket (és ha úgy hozza a szükség, gond nélkül cifrázzák a szólóikat), hanem azt is tudják, miként játszottak mondjuk Kodály idején a falusi zenészek. Ezekre az alapokra építkezik zenéjük, ami tulajdonképpen magyar népzene, de közben mégsem lehet az, mert annál többnek érzem… ha nem festene furán a városi népzeneszóösszetétel, akkor ide kategorizálnám őket. Egy biztos, fülnek kellemes amit művelnek, egyszerre ismerős és üde, van benne lélek, a darabokra szétszedett alapanyagból képesek valami újat, és ami meglepő, többet létrehozni. Ráadásul ebből a zenéből hiányzik a szomorúság, amit valamiért oly sokan társítanak a magyar népzenével.

Szokás szerint bajban vagyok, amikor meg kell neveznem a kedvenceimet. Ez azért nehéz feladat, mert nagyon egységes az album, gyakorlatilag nem találok töltelékszámot rajta. Rövid gondolkodás után a „Dudás” mindenképpen említést érdemel, nemcsak azért, mert nagyon jól illik a zenéhez Márczi Anna éneke, hanem mert tele van érdekes váltásokkal, megoldásokkal. A következő kiválasztottam a „Tavasszal” című tétel, mert rövidsége ellenére sikerült rengeteg apró zenei finomságot belezsúfolni, legyen szó furulyáról, énekről vagy a többi hangszerről – itt újra bebizonyosodik, hogy ebben az együttesben tényleg profi zenészek játszanak. Harmadikként pedig a „Repülés”-t nevezem meg, mert úgy gondolom, sikerült zeneileg visszaadni az égben történő szárnyalás érzését, és a vezérdallam segítségével a hallgató is ott suhan a sasmadár nyomában, magasan a szántók és rétek felett – tiszta gyönyörűség.

Ez az első alkalom, amikor olyan magyar együttes lemezéről írok, amely felkerült a World Music Charts Europe húszas listájára. Mi több, már a második hónapja ott tanyázik!  Mennyire jó érzés ezt leírni… Ez a helyezés nemcsak azt jelzi, hogy a rádiós szakiknak tetszik a Buda Folk Band zenéje, hanem mutatja, nemzetközi viszonylatban is értékes, amit csinálnak. Már csak az van hátra, hogy élőben is megnézzem az együttest – mielőtt újabb gyűjtőútra indulnának.

Kinek ajánlom: a kortárs „városi népzene” kedvelőinek.

2015-ben megjelent album.

Bővebben a Buda Folk Band weboldalán: http://www.budafolkband.hu/

i'm looking for World Music acts to perform at my ANGKOR WORLD MUSIC FESTIVAL to be held from 6th - 18th December 2016. Have most of the acts booked but still quite a few more. Flights, fees, accommodation, F&B and equipment all provided.

The budgets for performers are not huge but can be substantial depending on quality and credentials. Groups should not be ore than 5/6 pax but will consider if music is interesting. 

Divanhana: Zukva (CD)

A CD-hez mellékelt füzet hátsó borítóján nemes egyszerűséggel a portugál fadohoz hasonlítják a sevdalinkát, ezt a Bosznia-Hercegovinára jellemző népzenét. Ha ezt előre tudom, akkor nem biztos hogy meghallgatom a 2009-ben Szarajevóban alakult együttes tavalyi lemezét, mivel a fadot többszöri nekifutás után sem tudtam megkedvelni. Mondjuk most is volt bennem némi bizonytalanság, mert ugyan a Mostar Sevdah Reunion pár számát ismerem, de gyakorlatilag semmit nem tudtam erről a stílusról, amelynek eredete a török hódoltság idejére vezethető vissza, lassú és közepes tempó jellemzi a melankolikus, szenvedélyes, érzelemes nótákat. A hattagú Divanhana együttes nem csupán ezt a hagyományt viszi tovább, hanem saját elképzelésük szerint keverik a Balkán zenei örökségével, kiegészítve némi jazzes beütéssel.

Ennek megfelelően az egész albumnál azt éreztem, hogy nem azzal a kirobbanó életerővel találkozom, amely olyan, szintén a Balkánról indló együttesek sajátja, mint mondjuk a Boban Marković Orkestar, hanem egy sokkal visszafogottabb életérzéssel. Helyenként még az is megfordult a fejemben, hogy nemes egyszerűséggel intelektuális muzsikának tituáljam a Zukva albumot, mert a visszafogottság mellett nagyon változatos, átgondolt zenét csinálnak. Például az „Emina” című számban csak két harmonika és Leila Ćatić éneke hallható, de hat és fél perc alatt nem csupán különféle érzelmeket sikerül életre kelteniük, hanem a minimalista hangszerelésnek és az ismétlődéseknek köszönhetően hipnotikus hatást érnek el – ez nagyon jól összerakott szerzemény.

Gondolom azzal nem mondok újdonságot, hogy a kedvenceim a tempósabb, élettelibb nóták közül kerülnek ki. Ezek közül a legjobb szerintem a „Ciganka Sam Mala”, című tradicionális dal feldolgozása, mert olyan szláv melódiát tartalmaz, amire utoljára a Vörös Hadsereg Kórusának lemezén volt példa, csak itt ugye nincs bombasztikus kórus, csupán Leila Ćatić kristálytiszta hangja. Györnyörűséges. Akárcsak a másik favoritom, a szlavón-horvát gyökrekkel rendelkeő „Pijanica, Bekrija”. Ebben a maga szépségében köszön vissza a balkán, s itt mutatják meg a muzsikusok, hogy mit tanultak, mit használtak fel zenei örökségükből. Harmadikként pedig „Aj otkako je Banja Luka postala” érdemel említést nálam, mert jó példa arra, hogy miként lehet visszafogottan, bármiféle cifrázás nélkül echte balkáni muzsikát játszani – és bizonyos értelemben ezt nevezem hamisítatlan sevdalinkának. Ráadásul az utolsó harmadban becsempésznek pár jazzes elemet, amelyek egyáltalán nem lógnak ki a kompozícióból. Érdekességként megemlítem a „Zvijezda tjera mjeseca” számot, amelyet a bosnyák focicsapatnak írtak a brazil foci VB-re.

Kinek ajánlom: a sevdah és a sevdalinka kedvelőinek, valamint a balkáni dallamok szerelmeseinek – nem fognak csalódni.

2015-ben megjelent lemez (Arc Music).

Bővebben az együttes weboldalán: http://www.divanhana.ba/

Jon Hassell - Brian Eno: Fourth World, Vol. 1: Possible Musics (CD)

Nem ismerem a maga teljességében a Glitterbeat Records eddigi kiadványait, de azt tudom, hogy a szó szűken vett értelmében vett világzenén (world music) kívül van pár lemezük, amely inkább elektronikus zenét tartalmaz. Ennek ellenére kíváncsi lennék arra, vajon miért határozták el az eredetileg 1980-ban rögzített Hassell-Eno album újrakiadását. Oké, ez tényleg különleges darab, nem csak azért, mert a megjelenés évében számos kritikus a kedvenei közé választotta, hanem a rajta található zene végett.

Ami igazából első hallásra nagyon zavarbaejtő. Tapasztalatom szerint egyáltalán nem alkalmas háttérmuzsikának, reggeli ébresztőnek, egyszerűen megköveteli az osztatlan figyelmet, ezért tessék rászánni az időt, megteremteni az optimális körülményeket, valamint törekedjünk a befogadásra és értelmezésre. Ha jól értettem a korabeli nyilatkozatokat, akkor abból indultak ki, hogy a globalizáció nem csupán egységesíti majd a világon fellelhető zenéket, hanem valami újat teremt majd. A jövőben a technika és szellem összefonódik majd, és ez valamilyen formában érvényesül az akkori világzenében.

Jon Hassell és Brian Eno gyakorlatilag megcsinálták azt, amit ezidáig egyetlen sci-fi filmben sem sikerült, létrehoztak egy totálisan idegen muzsikát, amelyet bárhonan közelítünk meg, nem sok ismerős elemmel találkozunk benne. Jazz, ambient és a fene tudja még mi minden került az alkotói kosárba, rengeteg minimalista és repetitív megoldás, az ének száműzve, és ahol azt hisszük, hogy szerencsénk van, mert ismerős hangszerrel találkozunk (konga) ott sem élvezhetjük a hagyományos megszólalást. Itt nem Afrika, Ázsia vagy Európa hangját halljuk, hanem a Negyedik Világét, amit mindenki úgy értelmez, ahogyan akar. Teljesen egyetértek azokkal, akik ezt a lemezt álomszerűnek, más világinak, idegennek tartják – de persze simán elmegy izgalmasan kísérletezőnek, határfeszegetőnek.

Kinek ajánlom: aki különleges zenei élményre vágyik vagy egyszerűen kíváncsi arra, hogy mennyire lehet elrugaszkodni a hagyományos dalszerkezetektől.

2014-ben megjelent album (Glitterbeat Records).

A kiadó weboldala: http://glitterbeat.com/

Haydamaky: ГОДІ СПАТИ! (CD)

Kozák-rock – hírdeti a 2013-as album borítója, és ezzel az állítással kellő tudásanyag hiányában nem akarok vitatkozni, beérem azzal, hogy élőben fantasztikusak. Ezt saját tapasztalom alapján mondom, hiszen február végén felléptek a Fonóban és kis túlzással szétszedték a házat. Rockos világzene képlettel lehet legjobban leírni az általuk művelt muzsikát, amelyet egyrészt a fúvósszekció tesz egyedivé (mindörökké ska), másrészt pedig a felhasznált dallamok, melyek egy része a balkánról, egy része pedig a szláv kultúrkörből származik.

Ez rögtön kiderül az intró utáni első számból, melynek fő motívumát a balkánról kölcsönözték, miközben a ritmusszekció hozza a rockos alapokat, hogy az egészre a fúvósok tegyék fel a koronát, lazaságot és energiát pumpálva a szerzeménybe. A következő nóta egy Motörhead klasszikus, az „Ace of Spades” feldolgozás, amely túlzás nélkül az album csúcspontja. Nem azért, mert ez van akkora sláger, hogy szolgai előadása is biztosítja a sikert, hanem mert az együttes tagjai értelemszerűen belenyúltak, itt-ott saját képükre formálták (a fúvósok hangsúlyos jelenléte egyértelműen előny), és ami talán elsőre szentségtörésnek hangzik, kiegészítették egy szlávos betéttel. Ráadásul Oleksander Iarmola énekes orgánuma is passzol az eredetihez, szóval csak bátorítani tudom őket arra, hogy a jövőben se fogják magukat vissza, ha efféle ötlet jutna az eszükbe.

Harmadik kedvencként a „Doszcz” című szerzeményt említem, mert tempója lassab, már-már balladisztikus, és itt figyelhető meg legjobban, mire képes a hangjával az énekes. Egy rövid gitárszólót leszámítva minden hangszer visszafogottan van jelen, a hangsúly Iarmola hangján van, és a trombitán – szomorkás, de nagyon tetszik. Mindazonáltal muszáj megjegyeznem, hogy élőben sokkal lehengerlőbb az együttes.

Kinek ajánlom: rock és ska kedvelőknek, no meg azoknak, akik kíváncsiak arra, milyen az ukrán fémes világzene.

2013-ben megjelent album (Comp Music).

Az együttes weboldala: http://www.haydamaky.com